BTT avagy Buschtaxi- Treffen 2023 a bokortaxik találkája

Hogy honnan is kezdjem? Hát jól vissza kell menjek az időben. Úgy kb. a 2000-es évek elejéig. Amikor az első Landcruiserem fogyasztottam el. Na, akkoriban láttam először, hogy van valahol Németországban egy hely, ahol a hozzám, hozzánk hasonló gondolkodású emberek összegyűlnek. Beszélgetnek, pihennek, természetesen megvizslatják egymás szebbnél szebb gépeit és esetenként tanáccsal, jótanáccsal látják el egymást a témán belül. Majd jön egy hatalmas ugrás az idő kerekén. Persze nem önszántamból, de így adta a gép....           

Újból előkerült a gondolat, hogy van ez a fesztivál, és az, hogy erre el kell menni!  Mert ez az! Ez fesztivál, ünnep megemlékezés, és minden egyben, ami kifejezheti azt a hangulatot, ami jellemzi az egész esemény minimum három napját. Hogy miért minimum? Azért mert hivatalosan minden alkalommal pénteken nyitja és vasárnap zárja kapuit Európa legnagyobb a Toyota 4x4-es gépjárműveit felvonultató, a márka rajongóinak és tulajdonosaihoz szóló jamboreeja. Nemhivatalosan mi a 0. napra érkeztünk és már ekkor is bőven 100 felett volt a jelenlevő látogató autók száma. Természetesen az eseményen nem csak a fenti márka képviselteti magát, hanem az évek alatt más márkák tulajdonosai is el-el látogatnak a rendezvényre, de azért a számok mást mutatnak.

Na igen, a számok.

Először is az első szám, amivel meg kell, hogy küzdjünk az a 910. Na pont ennyi kilométert kell megtenned, ha például Budapest indulóponttal döntesz úgy, hogy meglátogatod a hasonszőrű barátaidat, Magadon kívül még három márkatársaddal és egy teljesen tájidegen Land Rover Defenderrel.

Hozzá kell tennem, sajnos úgy láttam nem mi hoztuk el a nemlétező díjat a versenyről melynek a neve ez lehetne: a legtávolabbi pontról érkezett látogatónk. Ezt a díjat a Norvég Landcruiser Klub tagjai kaphatták volna meg, hiszen köztük volt az, aki közel 2000 km-t tett meg azért, hogy találkozhassunk egymással. Továbbra is maradjunk a számoknál: a fesztivál idén ünnepelte a 20. évfordulóját, mely nem jelenti azt, hogy 20 éves. Akkor, hát hogy is van ez? Úgy hogy a Covid, mint rengeteg más rendezvényt, ezt is kilőtte arra a két évre, így hiába a 2001-es rajt ennek ellenére idén jubilált az esemény. Húsz év, az húsz év!...

Azt gondolom mi is elégedettek leszünk, ha az Overlandfest megéri azt a kort.

Szinte minden évben eléri a rendezvény a több száz résztvevőből, látogatóból álló számokat, de az utóbbi években már szinte mindig hozza az 1000-1200 autó létszámát. Korábbi soraimban utaltam rá, hogy túlnyomó részt Toyota 4x4 járművek. Ez, ha továbbra is számokban nézzük kb 90-95 %-ot tesz ki. A többi a „resztli” stílusosan. A géppark, ami felvonul, látványban meghatározhatatlan vagy kimondhatatlan, a többi esetre meg ott a Mastercard.

A kiállítók: érdekes volt, mert azt gondoltam, hogy ennyi látogatóra és típusra több féle és fajta kiállító illetve szolgáltató érkezik. De nem, vagy csak nekem tűnt másnak ez a része a festnek. És nem a minőségre mondom ezt, hiszen az kiindulva abból, hogy hol is rendezték nem lehet vita tárgya.

A kiállítói rész leginkább várt így is mondhatnám, egyes pontja az a terület volt, ahol a Prado legújabb modelljét tették a látogatók elé a rendezők, és a Toyota Németországi vezérképviselete. Szombat délig csak külső megtekintésre volt lehetőség, a belsőt egy kis időre ugyan, de délután már pár szerencsés nem csak szemre vételezhette.

Azt azért tudni kell, hogy ezen modell nagyközönség előtt még nem volt bemutatva Európában, csak a sajtó szakemberei láthatták eddig. Így hát a számokon belül elmondhatják magukról a rendezők, hogy ebben tuti elsők.

A technikai részeken természetesen a német piac legmeghatározóbb szereplői voltak kiemelkedő többségben, de jó volt látni azt is, hogy kis manufakturális kiállítók is úgy gondolták itt a helyük.

Az csak külön öröm, hogy a rendezőség is meglátta, felismerte ezt a piaci szegmenst, és hagyott számukra teret, megjelenést. Itt mondanám el, hogy az Overlandfesten rendszeresen jelen levő barátunk Cser Tomi is jelen volt a kiállításon és láthatóan szerették német márkatársaink az általa készített magyar kézműves termékeket.

Amire szintén odafigyeltek az, hogy nincs túltolva az ételudvar így nem is volt lezüllesztve egy városi zsibvásár szintjére az esemény. Hozzáfűzném, hogy a képeinken is látjátok, akárcsak itthon, úgy az itt jelenlevő utazók is rengetegen maguk főztek változatos és ínycsiklandó étkeket, így elég is volt az egy szolgáltató.

 Az időjárás: azt gondolom a szervezők a tervezéskor biztos külön részt szántak annak, hogy a lehető legszebb koraőszi időjárás legyen. Éjjel 10-13, még nappal maximum 26 C volt, és így zavartalanul élvezhettük a programokat illetőleg a látványt. 

A helyszín: Nos, az maga a csoda. Biztos lehetne egy ilyen rendezvény egy füves pálya szélén, vagy egy sztyeppén is, mondván, úgyis „sátrakkal” jönnek a résztvevők, de szerencsére nem így tettek, illetve tesznek a szervező srácok. Hogy hol is van, hol tartják a BTT-t? Mi volt az a helyszín, ami az alapítót, Alexander Wohlfarthot megfogta és meg is tartotta?  

Ohrdruf városa, Németország Türingia tartományában – ami csak mellékesen mondom, nevében rejtheti a választ a miértre is. Hisz teljes nevén Türingia Szabad Állam (Freistaat Thüringen). A sátrasok, camperek és egyéb összkerekes résztvevők pedig méltóképp jelzik, és érzik is a szabadság minden formáját.

A közel 10.000 főt számláló kedves kisváros Ohrdruf szélén van egy kastély, melynek nem kisméretű kertje és a benne található kis tó az, ami befogadj(t)a, látványával szinte megigézte az autós vándorokat. Bár a létszám nagysága miatt a szervezők, német precizitással készítettek a kerítésen kívül is egy nagyobb méretű parkolót mind a későn jövőknek, mind pedig a Mammut Klasse részére is.

Ez a kastély volt az, ami a rendezvényen zajló vetítéseknek, tematikus beszélgetéseknek és beszámolóknak is helyet adott ugyanúgy, ahogy megoldották benne a résztvevők számára a minőségi higiéniával működő tisztálkodási feltételeket is.

A kilátás pedig szintén pompás volt az épület legfelső szintjéről nézve.

És mint azt a tavaszi Overlandfest résztvevői is megismerték, átélték és a visszajelzéseik is ezt mutatták, a vetítések és élménybeszámolók igenis jó és kívánatos részei lehetnek egy-egy eseménynek. Megnyugtatok minden Overlandfest jelenlegi és jövőbeli résztvevőt, hogy nem fogjuk elengedni ezt a szokást.

A bokortaxi találkozón /BTT/ látható filmvetítéseket a kiállítók közt is megtalálható nagynevű offroad és adventure szolgáltatók tartották, természetesen teltház előtt.

Nagyon jó volt megnézni a Namíbia, Botswana és a többi kisebb afrikai állam területén áthaladó, több mint 60 napos utazást megörökítő kisfilmet ugyanúgy, mint a volt perzsa birodalom területét átszelő élménybeszámolót hallgatni. 

Rengeteg kép, élmény, flow, ami arra készteti a nézőket, hogy fogják magukat, és ahogy az Overlandfesten is mondjuk!!!! Leave the World behind.

A tematikus beszélgetések, workshopok és tárlatvezetések meg kell, hogy mondjam számomra furának tűntek, főleg a szabadtéri mivoltuk miatt, de hát mindig van új a nap alatt.

A legnagyobb érdeklődést mégis egy szabadtéri technikai workshop / bemutató övezte. Jelesül a futómű próba vagy nevezhetjük kinek nagyobb a ….. lépéstudása. A szervezők által épített nagyteherbírású rámpára a bátor jelentkezőnek egyenletes gázzal kell felhajtania. Nem állat módjára, csak finoman. Igen, pont úgy. A próba addig tart, amíg az autó bármelyik kereke el nem forog. Ekkor a bíró megállítja, és megméri a versenyző elért értékét. A győztes amúgy egy széria felszereltséget alig meghaladó LC 80 lett. Nem kell mondani, hogy ezt a versenyszámot, programot hatalmas örömujjongások és tapsok követték, bár néha a cinikus nevetések is el- elhangoztak.

Life is better, around the Campfire… mint tudjuk

A hazai találkozónkon már megszokott tábortűz továbbra is megmarad, hiszen, ha az európai mega jamboree is ezt választja, akkor biztos, hogy jó az irány….

Ennek a témának is adjunk pár szót, gondolatot.

A szervezők külön jelezték, hogy az idei fesztivál egyik mottója: Campfire is home.  Volt egy nagyméretű tűztálca, amire aki akart, a szervezőkön kívül is vihetett gyújtóst, ölfát, és az esti beszélgetéseket ide tervezték. Ettől függetlenül természetesen engedélyezett volt, hogy aki szeretne, gyújthat tüzet, de csakis akkor, ha van saját tűztálca letéve, ezzel is óvták a kastélykertet. Gondold el, mi lett volna, ha mindenki tüzet rak simán a fűben. Az életben nem jönne helyre a gyep. Ezt a résztvevők mindegyike be is tartotta. Jó volt látni ezt a hozzáállást ugyanúgy, mint hajnalban a rengeteg apró tűzrakás fényét a sátrak közt.  Szinte vetekedett a csillagokkal, pedig nekik besegített, a már-már teljesen sarlóra zsugorodott Hold is, az éjszakai látványban, pompában.

Igazán nagy Öröm volt azt is megélni, hogy az általunk rendezett Overlandfest-en még csak „a családdal éppen erre jártunk hát bejöttünk megnézni” módon jelenlevő csehországi „barátunk”, már a BTT-re előre egyeztetett, megbeszélt formában érkezett közénk két másik „sátras” barátjával. És nem csak az elfogyasztott pálinka és slivovice hatásának tudható be az is, hogy megbeszéltük merre lesz, vagy lehet a következő közös sátras bál, fest. Mert, hogy lesz az tuti!!!!!

A fesztivál harmadik napján ismét látható volt a német precizitás.

Ahogy megérkezett 1000-1200 autó és szépen csendben el tudott tölteni, költeni három négy napot, pont olyan szép csendes módon, gond és fennakadás nélkül lódult is neki a hazavezető útnak. Az elvonuló autók dudái maximum azért szólaltak meg, hogy megköszönjék a rendezők minőségi és állhatatos munkáját, illetőleg közöljék a többiekkel jó volt, és jövőre újra veletek ugyanitt. 

Addig is Testvéreim az Úrban, fogadjátok meg és el mottónkat:

Leave the World behind