Montenegro, Albánia 2025. május

Az első éjszakánkat Montenegróban, a Vribnica kempingben töltöttük. Erdők, patak, csend – igazi természetközeli kezdés. Másnap reggel a lenyűgöző Piva-kanyonban gyönyörködtünk. Az elképesztően mély, sziklák közé szorult smaragdzöld folyó látványa tényleg mindenkit megfogott. A kilátónál természetesen otthagytuk a „névjegyünket” – ha arra jársz, keresd a matricánkat!

A Piva kanyon után egy kisebb (kétórás) útlezárás-várakozással színesített napon kompoztunk át a festői Kotori-öbölön. A víz, a hegyek és a kis falvak látványa együtt egyszerre nyugalmat és csodálatot ébreszt. Felkaptattunk a hegyekbe is, hogy megnézzük a híres Njegoš-mauzóleumot. 

Este már Albániában, a Shkodrai-tó partján vertük fel a táborunkat. A tó nyugalma és a háttérben húzódó hegyek már sejtették, hogy izgalmas napok várnak ránk. Másnap a Theth Nemzeti Parkba autóztunk – kanyargós hegyi út, sűrű fenyvesek, vízesések és kőből épült házak. Theth Albánia egyik legszebb vidéke, igazi gyöngyszem a természet szerelmeseinek. Igaz, hogy májusban jártunk ott, de ennek ellenére esett a hó.

Délután még meglátogattuk a skodrai Rozafa várat is – ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra és a tóra. Itt is elhelyeztük a jól ismert kis matricánkat, jó helyen van ott a régmúlt kövei között.

Reggel újra kompoztunk – de most nem tengeren, hanem folyón! A Koman-víztározón átkelni olyan volt, mintha egy norvég fjordon hajóznánk végig: magas, szűk sziklafalak között siklottunk a vízen.

A következő állomásunk a magasban trónoló Kuja vára volt. A 15. században épült, és egykor stratégiai jelentőségű erődítményként szolgált. Ma már békés, csendes, és a panoráma a völgyekre elképesztő. Itt is hagytunk egy matricát – a kövek között lapulva várja, hogy valaki felfedezze.

Az Ossumi szurdok Albánia egyik legismertebb természeti látványossága. Albánia Grand Canyonja. Mély kanyon, szinte függőleges sziklafalak. A kilátópontnál percekig csak álltunk csendben, kattogtatuk a telefonon a képeket, és a videókat – és persze, ide is került egy újabb matrica a kilátó bejáratához.

Egy kevésbé ismert, de annál varázslatosabb hely következett: a Holta-kanyon. Szűk, zegzugos völgy, a víz halkan csobog, a sziklák hűvösek. Egy kis sétával felfedezhető, de ha letérsz az ösvényről, igazi felfedezőnek érezheted magad. A bejáratnál egy kis büfében rendelhetünk ételt, de van egy kinti mosdó is, amit használhattunk, miután este a parkolóban sátrat bontottunk. 

Következő napon egy a folyómederben vezettünk. 25 kilométeren át vízben, kavicson, és iszapos földön haladtunk – ez volt a túra egyik legélvezetesebb része. Itt minden kanyar, minden vízátkelés új kihívást jelentett az esőben.

A következő cél a Tomorr-hegy csúcsa volt. Albánia egyik szent hegye, ahová zarándokok is előszeretettel járnak. Fent annyira fújt a szél, hogy a lábunkon nehezen tudtunk megállni – de a látvány lenyűgöző volt. A természet itt valóban elemi erejű. 

A Tomorr-hegy (albánul Mali i Tomorrit) Albánia egyik legszentebb hegycsúcsa, 2416 méter magas. A hely nemcsak természeti szépsége miatt fontos, hanem vallási zarándokhely is, főként a bektási muszlim közösség számára.

A zöld kupolás épület, amit a hegy tetején láttatok, egy bektási türbe, vagyis síremlék és szentély. Itt nyugszik Abaz Ali, a bektási hagyomány szerint Ali unokaöccse, akit szentként tisztelnek. A türbe a XIX. században épült, de a hely tisztelete jóval régebbi időkig nyúlik vissza. Minden év augusztusában zarándokok ezrei érkeznek a hegyre, hogy részt vegyenek az Abaz Ali ünnepen. Fent a türbe körül sátraznak, áldozati állatokat vágnak le, és közösen imádkoznak. A hegy ilyenkor igazi vallási központtá válik.

Lefelé vezetve Gjerbes településen megálltunk egy kávéra. A hely egyben szállásként is üzemel, és ahogy beléptünk, a házigazda hölgy mosolyogva mutatta: „itt a magyar ablak üveg” – több magyar utazó is otthagyta már a matricáját. Most már a miénk is ott van köztük.

A permeti termálforrásban jól esett megmártózni. A hegyek ölelésében meleg víz, ásványokban gazdag gőz – testi-lelki feltöltődés. Itt is kempingeztünk, talán az egyik legpihentetőbb esténk volt az egész úton. 

A várostól alig néhány kilométerre, a Lengarica folyó mentén találhatóak a híres Bënja termálforrások, amelyeket még a rómaiak is ismertek és használtak. A víz természetes módon, 26–32 °C körüli hőmérsékleten tör fel a földből, és kénes, ásványi anyagokban gazdag összetétele miatt gyulladáscsökkentő, izomlazító és bőrnyugtató hatású.

A medencék szabadtéren, a folyó partján sorakoznak, és bár nincsenek kiépített wellness-szolgáltatások, éppen ez adja meg a hely varázsát: nyers, természetes és valódian balkáni. Fürdés közben körülötted a hegyek, a folyó zúgása és egy kis kőhíd látványa – ami egyébként egy oszmán kori híd, a Kadiu-híd – teszi teljessé az élményt. 

Egy hosszú, poros, köves terepjárós nap végén leülni egy ilyen természetes medencébe maga a megváltás. A víz simogat, a táj gyönyörködtet, a levegő friss, és ha este érkezel, akár a csillagok alatt is áztathatod magad – az élmény garantáltan felejthetetlen.

Ha valaki arra jár, ezt tényleg nem szabad kihagyni.

Az utolsó albániai napunkon elautóztunk a Gjipe Beach-re. Az odavezető út elég rossz minőségű volt – meredek, sziklás, köves, keskeny, lassú. De a végén ott várt az Albán Riviéra egyik legszebb partszakasza. A szurdok, ami a part mögött húzódik, lenyűgöző. Itt aludtunk utolsó éjszaka, itt lezártuk a túrát – és reggel elindultunk haza, fejünkben ezer meg egy emlékkel, a térképünkön újabb matricákkal.

Albánia vad, vendégszerető, lenyűgöző. A hegyek, a vizek, az emberek – mind hozzátették a maguk történetét az utazásunkhoz. És persze mi is otthagytuk a nyomainkat – néhol csak egy matrica, máshol egy kávé melletti beszélgetés formájában. Már most tudjuk: visszavágyunk. 

A videón láthatók is a helyek, amikről írtam a blogban.

Ha pedig Te is útra indulsz, és hiányzik valami még a felszerelésedből nézz szét nálunk!